Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Eseménynaptár

2019.03.08

Születésnapi nyereményjáték

2018. Március 14-én indult az Online FM, kisebb sikerrel, hiszen a 4 műsorvezető helyett csak 1 ember vállalta a kihívásokat és egyedül küzdött meg a feladat nehézségével, ami nem könnyű, mert nem csak műsorvezetésből, de műsorszerkesztésből is áll. Pár hónappal később csatlakozott a csapathoz DJ Réczi is, aki átvállalta ugyan a péntek estéket és sokat dolgozott a mixekkel, de sajnos mivel nem rendelkezett a programmal meg állandó internet kapcsolattal, így az adás lebonyolításához a rádió tulajdonosára is szükség volt. Sokszor meghirdettük a lehetőséget, hogy várunk + műsorvezetőket, műsorszerkesztőket, de nemhogy ők nem jelentkeztek, de még olyan ember se, aki felmondta volna a szlogeneket, reklámokat, amiért még fizettünk is volna! Sokszor a feladás mellett döntöttünk, de volt egy pár hallgató/barát aki mégis azt tanácsolta, hogy küzdjek és mikor már sikeresebb lesz a rádió akkor csak intsek be azoknak akik mindvégig kihagyták ezt a lehetőséget. Mikor megszűnt a Music FM, nagyobb volt a hallgatottság egy-két napig hiszen hasonló műsoraim vannak, de mivel egyedül vagyok és munka melett csinálom, nincs benne folytonosság. Ezért is lett volna szükség plussz emberekre! Aztán idén elindult a youtube csatonám is ahova felraktam néhány mixemet ezzel is népszerűsítve a rádiót. Plussz DJ Réczivel is kibékültem és újra a rádiónak csinálja a legjobb mixeit. 

Most, hogy 1 éves lett az Online FM új játékot hirdetek! 

A nyeremény megszerzéséhez nem adok meg semmilyen segítséget ezentúl így aki nyerni szeretne végig hallgatnia kell az adást! 

Mindennap Pénteken (03.08), illetve Keddtől- Péntekig (03.12-15) a kívánságműsorban felteszek egy kérdést, amit vissza kell mondani Pénteken este 8kor nekem facebookos üzenet formájában (Online FMnek címezve) www.facebook.com/onlinefmhungary vagy ha felhívtok engem messengeren és ha helyes a válasz akkor 3 szerencsést megajándékozok 1-1 Online Fm-es ajándékcsomaggal, illetve a legjobb viheti a fődíjat is ami egy páros mozijegy!

 

2019.01.01

Végre bővül

Amikor gyártottuk az első szlogeneket sikerült beállítani a hangot és így jó sok reklámot és egyebet tudtunk gyártani. Majd mivel sokan jártak a stúdiónkban elállítódott, de sikerült visszaállítani. Új szlogeneket kezdtünk el gyártani, amiben 2 zenei bejátszás melett a szlogen volt hallható, illetve két mondat: "Hogy miért jó az Online FM?" és a "A legjobb zenéket játszuk a legizgalmasabb műsorokkal!". Most az új év beköszöntével, ma Újévkor hallhatják a hallgatók a kibővített szlogeneket, amiben mostmár 3 zene és +4 azaz 7 szöveg is hallható lesz. 

2018.12.24

És megcsináltuk! 

Először nem akartunk karácsonyi dalokat játszani, mert unalmasnak tartottuk, hogy mindenki évről évre ugyanazt hallgatja a plázákban, a rádiókban vagy a munkahelyén. De mégis úgy döntöttünk, hogy szenteste 4 órán keresztül leadjuk ezeket a dalokat, hogy szebbé varázsoljuk az ünnepet. Sokan érdeklődtek is a műsor íránt és ránk kapcsoltak. Ők valóban megkapták azt az igazi karácsonyi érzést a családi vacsora mellett. Sokan meg is köszönték, hiszen így több idejük maradt a főzésre, ajándékozásra és minden másra, amíg mi összeállítottuk nekik a műsort és összeválogattuk a legnagyobb klasszikusokat! A studióban nem volt senki, de egy egy köszöntés és jó kívánság hallható volt, amit ti küldtetek el hangfelvételben még reggel, amivel üzenhettetek a családotoknak, rokonoknak. Köszönjük! 

2018.11.26

Az első hívások

A rádiót a háttében folyamatosan fejlesztjük. Eddig csak úgy lehetett zenét kérni a kívánságműsorban ha a weboldalon lévő chat felületet használtátok vagy az esetleges facebookos élő videó alá kommentáltatok, de ez 2018 November 22-én megváltozott! Sokat kísérleteztünk és rájöttünk, hogy a mobiltelefon kihangosításával csak összezavarodik a jel és úgy berezonál, hogy érthetetlen lesz és még a technikát is tönkrevágja. Viszont ha a számítógépen messengeren hívnak minket az egészen más, mivel internetes alapú és teljesen más. Nincs az a hiba ami a mobilos változatnál. Nem tudtuk viszont, hogyan bonyolítsunk le egy hívást a hangfalak és a mikrofon segítségével, amikor közben folyik az élő adás. Rájöttünk egy funkcióra a programban, ami tartalmaz önmagában egy némító gombot, ami által a stúdióban hallhatatlanná válik az adás, viszont kifele sugározza a jelet ettől függetlenül. Hálistennek így ez egy remek megoldásnak bizonyul, viszont nem minden hallgató az ismerősöm és nem is jelölök vissza idegeneket, így ez a megoldás csak korlátozott. Keressük még a megoldását annak, hogyan lehetne összekötni a normál mobil telefont a számítógéppel és onnan fogadni a hívásokat mint egy call centerben, viszont odáig még a türelmeteket kérjük! :) Ha az ismerőseim vagytok, akkor meg bátran hívjatok messengeren és kérjétek kedvenc slágereiteket. Ha nem akkor írjatok továbbra is és teljesítjük a kéréseket! ;)

2018.11.02

Botrány!

Nem halljátok a Club Night promóját a reklámblokkban? Ez azért lehetséges, mert DJ Réczi és én köztem hatalmas nézeteltérés volt a héten. Nem hisztizik senki mert felnőttünk már és nem 14 éves kislányok vagyunk, de ami történt azt nem lehet lenyelni. Ezek után képtelenek vagyunk együtt dolgozni, ha a nézeteltérés és még csak szépen fogalmaztam, hátráltatja a munkát! Még nem dőlt el biztosan, de DJ Réczi távozik a rádióból, így a Club Night című műsort sem adjuk le! Őt továbbra is hallgathatjátok a youtubeon vagy a soundcloudon viszont, így nem mehet tovább a közös munka! A történtekről nem fogok beszámolni, mert magánügy, így ezt a posztot csak tájékoztatást gyanánt írtam! Kívánok neki további sok sikert az életben!

2018.10.10

Adásidő csökkentés

Mivel állandó munkát találtam ezért egyre ritkábban lesz adás. Nem lesz mindennap kívánságműsor illetve minden hétvégén Top 50. Ez beosztástól függ. Ezért kérünk mindenkit, hogy töltse le az appot vagy like-olja Facebookos oldalunkat, mert ott kaptok értesítést élő adás esetén.

Facebook <-- link

Új szlogenek

Próbáljuk minnél színesebbé tenni egy egy műsort. Sajnos a mai napig nem találtunk olyan embert, aki vállalná egy-két szlogen felmondását, amiért mi még FIZETTÜNK IS VOLNA! Sajnálatos módon így az én hangommal kellett színesíteni a reklámokat is. Mivel nagy volt az üresség két szám között és aki akkor kapcsolt oda, nem tudta melyik adót hallgaja, ezért ki találtunk két szám közé szlogeneket, amiket a rádióval kapcsolatos hangfelvételekkel és vadonatúj zenék minibejátszásaival tettünk színesebbé. A teszt 2018.10.10.én este 8 órakor volt. A véleményetekre kíváncsiak vagyunk. Nyugodtan a facebookos poszthoz kommentben írjátok meg, hogy még jobbá tegyük ezt a rádiót!

2018.10.07

Versenyre fel

Elindult a Police Beat nevű DJ verseny, ahova mi is beneveztünk egyéni mixxel. A legfiatalabb DJ-k mérhetik össze tudásukat a nagyközönség és olyan híres zsűri tagok előtt, mint Newik, Andro, Metzker Viktória és Cheeky. A legtöbb szavazatot kapó DJ a végén a zsűri elé kerül, ahol bizonyítania kell. A fődíj egy Pioneer RX kontorller és egy fellépés az Akvárium klubban. Megkérlek titeket, hogy szavazzatok ránk, hiszen ti is nyerhettek vele értékes YBL audió hangcuccokat. Katt a részletekért -->

A szavazáshoz kattints a fényképünkre!

35225423_1946036825428134_3027824653734248448_n.jpg    laci.jpg

 

2018.09.10

koszonom.png

 

 

 

 

 

 

A weboldal és a rádió 2018.03.15-én indult el. Majdnem fél év, azaz 6 hónap alatt a weboldalunk nézettsége elérte a 2000-et. A Keddi (2018.09.04) kívánságműsorhoz készített élő videó meg 2 nap alatt a 282-öt  Köszönöm szépen a barátaimnak és a családomnak, névszerint Dominikának, Anettnak, Anyának, Réczinek, akik nem csak hogy hallgatnak, amikor tudnak, de sokban segítenek nekem és bíztatnak folyamatosan  Sose feledem! És mindazoknak, akik hallgatnak nap mint nap és értékelik a műsort és a sok munkát, amit ebbe belerakok. A Többiek akik meg nem hallgattak még meg 1 percre sem, azok sok jóból kimaradtak. Jó zenékből, vidám délutánokból és természetesen nyereményekből! Hallgass te is, mert még bepótolhatod az elvesztegetett időt 

 

2018.08.10

Applikációra fel!

Töltsd le a mobilos applikációnkat is. Hogy miért jó? Útközben is könnyen hallgathatsz minket, ha van persze mobilneted vagy wifi közelben vagy, mindig kapsz értesítést az élő adásról, így nem kell folyton csekkolnod a kiírásainkat és csak a legjobb zenéket hallhatod a legjobb műsorokkal. 

App -->

app2.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2018.08.03

Az első sikeres műsor

Mint azt olvashattátok vadonatúj műsort indítottunk el itt az Online FM-en a Rap Elek helyett. Ez a műsor a Na majd én megmondom! nevet kapta. Minden hétköznap este 8-tól 9-ig egy adott témát vitatunk meg. A témát az első adás alkalmával egy facebookos csoportba töltöttük fel. Szerencsére jöttek a kommentek perceken belül és hatalmas port kavartunk, embereket mozgattunk meg, ismertettünk meg a rádióval. Ennek nagyon örülök. Végre sikerült egy olyan műsort gyártani, amit én is szívesen, mosollyal az arcomon csináltam végig a téma komolysága ellenére. Ezért érdemes műsortvezetni :) Remélem lesz még hasonló sikerben részünk és egyre jobban fellendül ez a kis online rádió.

sikeres.png

 

 

 

 

 

 

 

 

2018.07.27

Megszűnő és új műsorok 

Ahogy az ábra mutatja, sok fejlődésen kell túl mennünk és ezt elsősorban a hallgatottság növelése érdekében tesszük. Mivel a technika nem engedi meg, hogy élő mixet csináljunk és még kezdő DJ-ként nem is olyan egyszerű, ezért a Sebi mix show-t szüneteltetni fogjuk egy darabig. Csak pénteken lesz 17 és 18 óra között adás, ahol az előző hét pénteki Club Night adásból hallhatjátok Sebi mixét. Továbbá a Rap Elek című műsor a legkevésbé keresett műsor. Ezen a műsoron a hallgatók maximális száma is 1 volt. Ezáltal megszűnik ez a műsor és Július 30-kától jön a vadonatúj "Na, majd én megmondom!". Ebben a műsorban a társadalom kritikáról lesz szó és napról napra hozzunk nektek egy két témát (Pl. Mit gondoltok a tüdőgatyáról? A nők valóban hűségesebbek e? stb.) amit majd a facebookon vitatunk meg. Reméljük ez az új műsor már érdekesebb lesz mindenki számára.

2018.07.19

Összekapcsolva a Soundclouddal

Régóta gondolkoztunk azon, hogy azokat a mixeket, amik jól sikerültek és amit mi készítünk nektek hétről hétre, amit a Club Nightban hallhattok, feltöltjük külön, hogy akárhányszor meg lehessen tekinteni. DJ Réczi már régebb óta tölt fel a Soundcloudra mixeket és a legtöbb DJ is emellett dönt. Most az én mixeimet is vissza lehet hallgatni bármikor.

csajszi.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Ide kattintva elérhető

 

Játékra fel! 100%-os Garanciát vállalunk!

 

Hogy miért jó az Online FM? Egyszerű a válasz! A legjobb zenéket játszuk, a legizgalmasabb műsorokkal! És ha ez még nem lenne elég, a kívánságműsorunkhoz sincs hozzá foghatóbb, ugyanis mi a ti személyes kedvenceiteket játszuk! Mi nem tartunk irányított kívánságműsorokat, nem mondjuk meg, hogy mit hallgass. Te döntöd el jómagad! Hiszen erről szól a kívánságműsor. És most garanciát vállalunk! 10 percen belül leadjuk kedvenc slágered. Ha ez nem így történik, jelezd felénk és máris vendégünk vagy egy kávéra! Bizony! Jól hallod! Ha 10 percen belül nem adjuk le a számodat, akkor vendégünk vagy egy kávéra. Hallgass minket, mert a mi kívánságműsorunk egészen más, mint a többi! Mi leadjuk a kedvenceidet 10 percen belül, itt az Online FM-en, minden hétköznap este 6tól 8ig!

*A játékban minden hallgató részt vesz, aki zeneszámot kér tőlünk!

*A játék csak a facebookon keresztül kért slágerekre vonatkozik! Ezért kérlek like-old facebookos honlapunkat -> és kövesd a műsorvezető utasításait!

*Ha nem sikerül 10 percen belül leadni a slágered, akkor a személyes üzenetben megkeresünk és megbeszéljük a részleteket!

*A játék csak HÉTKÖZNAPONKÉNT 18:00 és 18:45 között, illetve 19:00 és 19:45 közötti időszakra vonatkozik! Tehát a reklám blokk és a hírek ideje alatt nem számítható fel az várakozási idő!

*A játékban 16 éven aluli nem vehet részt egészségügyi okok miatt! 

* Az elmaradt vagy más időpontra eltolt műsorban nem érvényes a játék!

*A kívánságműsorban szabadon választhatóak slágerek az alábbi stílusok közül: Alternatív rock, Pop, Elektro, House, RnB, Minimal Techno, Dance, Rap, Hip-Hop, Retro slágerek. Ha olyan zenei stílust választ, mint például mulatós zene, azt automatikusan nem játszuk le! Ezekre a slágerekre nem vonatkozik a játék!

*Ha az alábbi zenei stílusok betartásával olyan slágert kér a hallgató, amit nem tudunk lejátszani (például nem talál a rendszer) azokra is vonatkozik a játékszabályzat és alapból vendégünk az a hallgató egy kávéra!

*A játék időtartalma: 2018.07.18-2018.08.31

JÁTSZ VELÜNK, HISZEN MOST VENDÉGÜNK LEHETSZ! :) JÁTÉKRA FEL! 

altte.jpg

2018.07.11

Újra itt!

Egy jó 4 napos nyaralás után újra visszatértünk a stúdióba! Szombaton mentünk le Siófokra, majd Zamárdiba a Balaton Soundra és most visszatértünk a legjobb slágerekkel! Hatalmas buli volt a Balaton partján. Mindenkinek ajánlani tudom és ha már lementek, ne felejtsetek el minket hallgatni, ugyanis az egész világon fogahtó az adásunk, ha van internet kapcsolatotok :) 

Képek Zamárdiból :D 

wp_20180707_20_46_36_pro.jpg wp_20180707_20_51_25_pro.jpg

 

 

 

 

 

David Guetta koncert

wp_20180707_22_02_25_pro.jpgwp_20180707_22_03_11_pro.jpg

 

 

 

 

 

 

2018.07.04

Szabadságon leszünk!

2018.07.07-től (Szombat) szabadságon leszünk egészen 2018.07.11-ig (szerda). Mivel nincs raqjtam kívűl más műsorvezető, ezért ezen a 4 napon szünetelni fog az adás :(  

2018.06.24

Michael Jackson hétvége

Teljesen elvagyok keseredve! Egy rádió elindítása sose könnyű! Kell sok pénz, rengeteg reklám és figyelem felkeltés! Ez a rádió is nehezen indult! Sok pénz költöttünk és időt reklámozásra és nagyjából be is vált, hiszen a weboldalunkat 3 hónap alatt 1420-an nézték meg! Hol itt a probléma? Hiába a nagy számok, látszik, hogy az emberek előítéletesek és félnek mint a tűztől, ha egyszer rá kellene nyomniuk a "ÉLŐ ADÁS ►" gombra a kezdőlapon ami jó helyen helyszkedik el, így eltéveszteni sem lehet! Ha ez nem lenne elég a "kapcsolat" menüpontban is található egy "LEJÁTSZÁS ►" nevű link, zöld színnel kijelölve, mint a kresszben, ami a szabad-ot jelenti! Elfogadom én a kritikát, de azt hogy valaki úgy ítélkezik, hogy ki se próbálja, az mindennek a teteje!

2cdny6.jpg

 

 

 

 

 

Próbáltuk a hallgatók ígényeihez igazítani az adást és tettünk bele több zenei stílust is! Michael Jackson-t sokan szerették és szinte nem létezik olyan élő ember, aki nem hallott volna már tőle legalább egy zenét! Felháborítónak tartom, hogy 10 év alatt a világ 180 fokos fordulatot vett és az emberek kifordultak önmagukból! Szembe köpjük az értékeinket és inkább az emberek többsége átkapcsol a "Milliárdos vén szatyor" műsorára, aki osztja a 100 ezreket óránként. Bajunk van a politikával és a mai helyzettel, szítkozódunk egy picit, aztán azt hallgatjuk, aki beleszól a politikai ügyekbe és másokat is folyamatosan tönkretesz! Nem érzitek ezt undorítónak? A rádiózás és a tv-zés legalja, amit ez a télapó művel! És több százezres hallgatottsággal bír az a rádió, ahol egy olyan vezeti a műsort, aki kb. 20 év alatt nem bírt megtanulni magyarul? Hol tart a mai társadalom? Az x-faktoros "piripócspusztai" gyereket előbb meghallgatják vagy az AK gengsztereket Míssssszzzter Megbasztákkal, mint egy olyan művészt aki 42 évig alkotott és tett valamit is az emberiségért? A mai előadók nem tudnak már Playback nélkül énekelni se! Ő meg mindig tisztán énekelt és alkotott komoly betegségei ellenére és sosem panaszkodott. Ez tökéletesen szemlélteti, hogy egy olyan társadalomban élünk ma már, ahol az igazán tehetséges embereket eltapossák és az udvari bohócokat megtapsolják! De tovább küzdök és egyszer ez a rádió felfog emelkedni! Mi azért le tudtuk tiszteletünket Michael Jackson előtt és örültünk, hogy az ő számait és lejátszhattuk a rádióban és nem egy tizenakárhányéves, pávafrizurás, meleg srác enyelgését kellett hallgatni! Köszönjük annak a pár embernek, aki szánt Jacksonra egy 2 percet is és megemlékezett róla! Ha van véleményed vagy kérdésed, tedd fel a "KAPCSOLAT" menüpontban vagy a weboldaunkon a chat felületben! Köszi! ;) 

c__data_users_defapps_appdata_internetexplorer_temp_saved-images_rs-michael-jackson-7ecee2af-05f1-445b-aae3-4b828cc6bf0c.jpg

 

 

 

 

 

 

 

2018.06.17

Megmenekült a rádió

Tegnap írtunk róla, hogy leállítjuk a rádió adást, mert kevés a hallgató. Egy gyors stroke után, érkeztek az első rajongói levelek, melyekben az írta néhány hallgató, hogy nem szeretnék, hogy elhallgasson a rádió és jó az, amit csinálok csak legyek türelemmel! Annyira szívmelengető üzenetek voltak, hogy megváltozott a döntésem. Nem sokra rá érkeztek az "ellenségektől" is a hozzászólások, akik viszont dörzsölték a tenyerüket és kárörvendést csináltak. Ezek után hiba lenne leállni! A Rádió tovább szól a legnagyobb slágerekkel és műsorokkal!!! 

drukkolas.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2018.06.16

Leáll a rádióadás! 

Holnaptól, azaz 2018. Junius 17-től leáll az egész rádióadás! Ezt mi döntöttük el! 3 hónapja, hogy a rádió elindult és ez a weboldalunk is 1255 megtekintést ért el idáig, de mégis veszteséges a rádió. Az elején úgy voltunk vele, hogy bele kell rázódni, nem számít ha kevés hallgatóval indulunk. Az elején már voltak gondok, ugyanis az összes műsorvezető jelölt visszalépett és egyedül maradtam. Így is megcsináltam valahogy! Csatlakozott egy idő után DJ Réczi is aki tovább segített minket, de a rádió adás legnagyobb hallgatottsága sem érte el a 10-et! Ez veszteségesdnek mondható! Nem akartunk világhírnevet és 600.000-es hallgatottságot, mint a kereskedelmi rádiók, csak a töredékét. Kitaláltunk műsorokat is, de ezek se nyerték el a tetszést a zenék mellett, ezért a rádió adás leállítása mellett döntöttünk! 

Ha lesz rá igény, újra elindítjuk a rádiót, addig viszont szüneteltetjük! Köszönöm a bíztatást és a segítséget néhány barátomnak, családomnak!

Köszönet: Katalinnak (anyukámnak), Celinek (Húgomnak), DJ Réczinek, Anettnak (hűséges hallgatónknak), Viktornak, Sziminek, Dominikának (a reklámozóimnak és bíztatóimnak) és néhány embernek, akik szántak rám, akár 1 percet is! 

Sziasztok!

2018.05.28.

"A Sebi mix show zenéi újra controlleren pörögnek tovább"

Még 1 hónapja számoltunk be róla, hogy a vadonatúj controller meghalt 1 hét szolgálat után. Miután elvittük szervízbe, kiderült, hogy nem a controllernek van baja, hanem az illesztőprogram nem volt megfelelő, ami a csomagban járt. Miután DJ Réczi itt járt segített helyre állítani a hibákat. Ez úgy derült ki, hogy hozott magával egy Numark keverőt és az se működött, majd miután alaposabban átvizsgáltuk a gépet egy-két beállítás és már is újra működött. Előtte természetesen leadtuk a DJ párbajt Facebook liveban, amit eddig 293-an néztek meg. Köszönjük ezt a sok biztatást és érdeklődést! A Sebi mix show 2018.05.29-től újra szól a Facebook liveban, mostmár a controllerről. Ha netalántán adódna még műszaki probléma, addig se maradtok zene nélkül, hiszen akkor is a Facebook liveon keresztül követhettek minket napról napra csak a kéz helyett az egér segítségével mixelünk majd :D Jó szórakozást!    

2018.05.18.

Első közös műsor

Egy kis meglepetéssel készülünk nektek pénteken. Tudom, hogy ilyenkor sokan mentek bulizni és alapoztok előtte, de ha már jó zene kell az előkészületekhez, akkor válasszatok minket! Pénteken egy különleges dologgal készülünk számotokra! Tudni kell, hogy mivel országos, sőt világszinten jelen vagyunk és ez az első több stúdiós rádió adás, ezért a fő stúdióban Budapestről én, azaz Sinkó Sebastian jelentkezem be mindennap, a vidéki stúdiónkból rezidens DJ-nk DJ Réczi játsza a legjobb slágereket péntek esténként, viszont ezen a pénteken meglepetést tartogattunk hallgatóink számára, méghozzá azt, hogy itt a Budapesti stúdióban fogunk csinálni egy közös élő mix- és beszélgetős műsort. Aki úgy gondolja, hallgasson minket holnap délután, mert ez egy rendhagyó esemény lesz :)

 

Téged keresünk!

Ha úgy érzed, hogy kiszeretnéd magad próbálni műsorvezetőként, értesz a keverőpulthoz, szeretsz beszélni vagy te szoktad a házibulikhoz a legjobb zenéket szolgáltatni, akkor ne habozz! Csatlakozz! Itt kipróbálhatod magad, ugyanis az Online FM a tehetségeket foglalkoztatja, de a pályakezdőktől sem zárkózunk el, a lényeg, hogy szeresd csinálni! Ha úgy érzed, imádsz a középpontban lenni és ráérsz iskola vagy munka mellett, akkor jelentkezz! Küld el a fotódat és rövid bemutatkozásodat az info.onlinefm@gmail.com email címre és máris tiéd a főszerep! Korhatár nálunk nincs! Legyél 14 éves vagy 60, mi biztosítjuk neked a csatornát, ahol élesben is tesztelheted magad, csak jelentkezz és a többit megbeszéljük!

Akit keresünk:

  • Műsorvezető és műsorszerkesztő nappalra (délelőtt, délután) és éjszakára
  • Rezidens DJ éjszakai műsorunkba (Hétfő, Kedd, Szerda, Vasárnap) 
  • Rádiós hang (Szlogenek, események felmondása) (Alkalmi)

2018.04.27-28

Avicii hétvége

Tim Berling (művésznevén: Avicii) halála mindenkit váratlanul ért 2018. Április 20-án. A híres DJ előzetes információk alapján öngyilkos lett. Mivel nagyon sok zenéje volt hallható az Online FM-en, ezért kötelességünknek éreztük, hogy tiszteletünket fejezzük ki iránta és emiatt egy gyors döntést hoztunk. Avicii hétvégét szerveztünk, hogy így emlékezzünk közösen a hallgatóinkkal. Ez természetesen nem pótolja a zenész hiányát, de reméljük el tudtunk mindent mondani a munkásságáról, életéről és le tudtuk játszani az összes zenéjét.

avicii.png  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


2018. 05. 14.

A Sebi mix show visszatér

A Sebi mix show Április 13-án indult el, 1 hónappal a rádió indulása után. A cél egy élő elektronikus zenei műsor megalkotása volt, a hosszú és fáradt nap után. Az elején akadtak sajnos nehézségek. Először is a vásárolt kontrollerhez nem volt kompatibilis az itt található hangfalak, így vásárolni kellett még egyet. Miután már minden össze volt kötve normálisan, kiderült, hogy a rádiós szoftver a kontrollerhez kapott szoftvert nem támogatja, így itt is akadtak nehézségek. De hála istennek, nem csak mezei műsorvezető vagyok, hanem a rádió technikusa, adás és zenei szerkesztője és miden egyben. Hamar megoldottam a problémát és Március 13-án élőben szólt a Sebi mix show. Újabb nehézségekkel kellett szembe nézni. A Facebookon nem tudtuk beállítani a mai napig sem, hogy az élő videóhoz, az audio anyagot a rádiós szoftverről vegye, így hát a Facebooktól folyamatos némítást kapott a csatorna "jogtalan zenei sugárzásért", amikor a zene és a rádió is legális, csak a Facebook nem kapcsolódott a szerverhez, ami nem a mi hibánk! Így le is lettem tiltva egy hónapig és még a barátaimmal sem tudtam nagyon üzenni! Ez nagyban befolyásolta, nem csak a műsor, hanem az egész rádió hallgatottságának csökkenését! Hát köszönöm szívből, Facebook! Miután helyre rázódtunk, jött az újabb akadály! A szoftver és a keverő lefagyott! Jött a 3 hetes szervizelés, akik arra a következtetésre jutottak, hogy a számítógéppel lehet probléma! Érdekes, mert a rádió tökéletesen működik és a rátelepített több száz program is, ráadásul egy jó minőségű gépről van szó és teszem hozzá, elég gyanúsan viselkedtek, amikor visszavittem pár hét után a kontrollert, mintha előre sejtették volna a meghibásodást! Elég szomorú, hogy ez egy nevesebb ZENEI ÉS HANGTECHNIKAI boltból lett vásárolva új állapotban és nem az aluljáróból, mégis tönkre megy kevesebb, mint egy hónap alatt! Sokan állítják, hogy minden nehezen indul és "gyerek betegségei" vannak a dolgoknak, de a rádió olyan, mintha halálra lett volna ítélve így az elején! Reméljük ezek után minden simán fog menni! Hallgassatok minket Május 14-től, mert újra jön a SEBI MIX SHOW!! ÉS most nincs leállás!